Az econet.hu Rt. jogelődjét, az Eco.Net Hungary Kft.-t 1996 végén alapította három, a gazdasági hír és adatszolgáltatás, illetve a számítástechnikai szolgáltatások körében jártas szakember. A társaság kezdetben online pénzügyi információ-szolgáltatással, pénzügyi és tőzsdei adatbázisok létrehozásával, illetve harmadik féltől származó adattartalmak forgalmazásával foglalkozott.

A társaság az alapítást követően gyors ütemben fejlődött, tevékenységi és szolgáltatási körét folyamatosan bővítette. A cég alapításakor a 3 alapító, 2000-ben 31-en, 2001 tavaszán pedig már 45-en dolgoznak azon, hogy az econet.hu Rt. ügyfelei minél jobb és megbízhatóbb szolgáltatásokban részesüljenek.

A társaság 1996 óta több mint félezer társaság, önkormányzat és intézmény számára végzett a cég internetes megjelenését, dinamikus adatközlését szolgáló fejlesztést. A gazdasági adatközlő és szolgáltató cég szerepéből mára teljes körű szolgáltatásokat biztosító internetes technológiai partnerré vált az econet.hu Rt.

A gyors fejlődés megkívánta fejlesztések finanszírozására lépett a társaság - a magyarországi internetes cégek közül elsőként és mindmáig egyetlenként - a Budapesti Értéktőzsde parkettjére, az econet részvények 2000. december elseje óta forognak a tőzsdén.

A társaság azóta – kihasználva tőzsdei jelenlétét - külső, pénzügyi befektetők bevonásával több ízben hajtott végre tőkeemelést. A tőkeemelésekből befolyó források egyrészt az econet.hu akvizíciós terveit, másrészt a társaság szolgáltatásainak fejlesztését szolgálják.
Copyright © econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt.
All rights reserved
1117 Budapest, Hauszmann Alajos u. 3/a.
Tel.: [36 1] 371-2100    Fax: [36 1] 371-2101    info@econet.hu